A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Backman. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Backman. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 12., hétfő

Fredrik Backman: Az ember akit Ovénak hívnak

Moly

pat P 
Mindig mondom én, hogy nem figyelünk oda eléggé egymásra. És csak viszonylag kevesen lustaság vagy rosszindulatú közöny miatt. Legtöbben azért, mert annyira elfoglal minket saját magunk sajnálata, hogy másra már nem is marad időnk. Vagy mert annyira figyeljük azt, hogy a másik ember figyel-e minket, mit mond ránk, akar-e valami rosszat nekünk, hogy az igazi odafigyelésre esélyünk sincs gondolni se. Vagy azért, mert azt gondoljuk, hogy amit nem veszünk észre, az nincs is, egyébként is másvalaki problémája, meg amúgy is megoldódik majd magától.
Úgyhogy, nekem Parvaneh a példaképem. Aki nemcsak, hogy észrevesz egy súlyos krízisben lévő embert, hanem segíteni is próbál – méghozzá nem is úgy, hogy ráhívja a mentőt, oszt csókolom, hanem igaziból. Rendesen. Időt, energiát sem sajnálva. Szívvel és lélekkel.
Pedig ráadásul nem is rendes svéd, ugyebár.
Amúgy látom én a könyv hibáit: klisés, teljességgel életszerűtlen és irreális, meg még giccses is, ráadásul pedig szégyentelen módon (de nagyon profin és hatékonyan) manipulálja az érzelmeket. Alapvetően ezeket nem szerettem, de a végére be kellett látnom: kell néha ilyen mese is a hétköznapok szürke betonposványában. Vagy valami hasonló.