A Szép új világ (eredeti angol címén Brave New World) egy regény, melyet Aldous Huxley írt 1931-ben és egy évvel később jelent meg először. A mű – mely egyébként egy disztópia (negatív értelmű utópia) – Huxley leghíresebb és legmaradandóbb alkotása.
A 26. századi Londonban játszódó történet világában a szaporítás, a genetika és a hipnózis
hatalmas fejlődést mondhat magáénak, és ezek együtt teljesen
megváltoztatják az emberi társadalmat. A leírt társadalom felfogható
utópiának is, nagyon ironikus
formában: az emberiség gondtalan, egészséges és technológiailag
fejlett. Nincsenek többé háborúk és szegénység, mindenki folyamatosan
boldog. Azonban azzal, hogy mindezeket elüldözték az emberek életéből,
egyben számos dolgot elveszítettek: a családot, a kulturális
sokszínűséget, a művészeteket, irodalmat, tudományt, vallást és
filozófiát. Ez a társadalom hedonisztikus: a korlátlan szexualitásból és drogokból nyert örömre koncentrál.
A Szép új világ . A címét William Shakespeare „A vihar” (The Tempest) című komédiájából kapta, ahol az 5. felvonás 1. színében Miranda azt mondja:
- Ó, csoda! – mondta Miranda. – Milyen nemes lények ezek! Bizonyára nagyszerű világ az, amelyikben ilyen emberek élnek. (Vas István fordítása)
Ford után 632-ben járunk, azaz valamikor a harmadik évezred derekán,
egy minden ízében „tökéletesen” megtervezett és megszervezett
társadalomban. A magas fokú gépesítésnek csak az szab határt, hogy az
embereknek nem tesz jót a túl sok szabad idő (azért tartják fenn például
a mezőgazdaságot, mert munkaidőigényes, az élelmiszereket különben szintetikusan is elő tudnák állítani), az égen helikopterek és menetrendszerű rakétajáratok röpködnek, az embereknek nagyszerű szórakozásokban van részük, ott a televízió, a „tapi” (a színes, hangos, szélesvásznú, illatos és taktilis ingereket
is közvetítő film), a korlátlan szabad szerelem, a szabadtéri
szupersportok. A munkájával mindenki meg van elégedve - az emberiség, a
történelemben először boldog s ha mégse egészen, ott van a „szóma”, a
tökéletes kábítószer, az idegcsillapító és az alkohol csodálatos pótléka, azok minden káros hatása nélkül.
Az össznépi boldogság az emberi tényező megtervezésén alapul: nemcsak hogy futószalagon állítják elő az öt kasztba
osztott emberutánpótlást (az alacsonyabb kasztok tagjait eleve
csökkentett szellemi képességekkel, „bokanovszkizált”, mai szóval: klónozott sok-sok egypetéjű ikerből, akik egymás ideális munkatársai a lélektelen gyári munkában), hanem csecsemő koruktól hipnopédiával
kondicionálják őket a fennálló állapotok igenlésére, minden
kellemetlenség (öregedés, halál) elfelejtésére, a társadalmilag hasznos
és helyes álláspontok elfogadására. Ebben a társadalomban nincsenek
többé konfliktusok, ezért persze nincs helye többé sem a régi értelemben
vett vallásnak, sem a művészetnek, de még a mélyebb emberi érzéseknek sem.
Ebbe a „szép, új világba” csöppen bele John, egy hagyományos törzsi társadalomban, indián rezervátumban született „vadember”, hóna alatt Shakespeare
összes műveivel. A kezdeti ámuldozás után John gyorsan kiábrándul,
előbb szembeszegül, majd kivonul az elidegenedett társadalomból, de a
konfrontáció kimenetele nem lehet kétséges: az őszinte, mély emberi
érzéseknek és az igazi művészetnek nincs semmi keresnivalójuk, és nem is
segíthetnek az egyénen, ezért John öngyilkosságba menekül.