eme P
A műfajhoz szükséges minden kelléket felsorakoztat, ráadásul a harmincas évek Budapestjébe helyezve. Ez utóbbi mozzanat adja számomra minden savát-borsát. Persze nem vár el az ember mélyenszántó társadalmi ábrázolást tőle, de azért ügyesen beépít a történetbe tipikus figurákat, helyzeteket, van itt minden a legalsóbb bugyroktól a legfelsőbb, rózsadombi körökig (és ma is épp olyan érvényes konfigurációkig). A hangulat, a miliő, a háttérrajz engem tagadhatatlanul meggyőzött, a krimiszál ezzel szemben kevésbé, elsősorban lélektaniság, de a feszültségkeltés, -fenntartás szempontjából sem. De legyen ez az én gondom. Bizonyos mértékben kárpótolt (az atmoszférán kívül) pár karakter, Krisztina alakja, vagy Mór tata, akinek lekváralkotó buzgalma és megszállottsága üdítő humorral oldja a sztorit. Meg ott van Gordon is, mondjuk ő korántsem volt annyira szimpatikus, mint a fent említett két szereplő. Hogy valóban csapnivaló detektív lett volna belőle, ahogy Krisztina fejcsóválva állítja? Nem tudom, megfigyelőképességével hogy áll, az viszont biztos, hogy kíváncsiságának (és erkölcsi érzékének ?) nem tud ellenállni, és beleveti magát a nyomozásba, no matter what. (Kissé azonban bort iszik, vizet prédikál a helyzet, mint a végén kiderül, de egy profi újságíró már ezt is megengedheti magának. Ki kell ezt érdemelni.)
Nem mérföldkő a zsáner történetében, az biztos (még úgy is ki merem ezt jelenteni, hogy alig olvasok a műfajban), egyértelmű, hogy sémákkal dolgozik, ráadásul pöttyet lassúra és túl happy endesre sikeredett, mégsem mondtam le a folytatásról. Hátha…
Nem mérföldkő a zsáner történetében, az biztos (még úgy is ki merem ezt jelenteni, hogy alig olvasok a műfajban), egyértelmű, hogy sémákkal dolgozik, ráadásul pöttyet lassúra és túl happy endesre sikeredett, mégsem mondtam le a folytatásról. Hátha…

