2012. április 21., szombat

Szabó Magda: Az ajtó

Az ajtó lényegében az első nagy civilizációkkal egyidős, ősrégi szimbólum: egyszerre a ki- és a bezártság, az izgalmat csiholó titok és a biztonságot adó magány, a kifürkészhetetlenség és a megismerés lehetőségének jelképe; éppúgy a világba lépésé, mint a halálé. Nem lehet véletlen, hogy Szabó Magda egyik legnagyobb hatású regénye épp ezt a címet kapta, ahogy az sem, hogy a mű az archetípusokra utaló, visszatérő álommal kezdődik és végződik.

Az ajtó
Szeredás Emerenc története, egy asszonyé, aki kenyerét takarítással, főzéssel, gondnokoskodással kereső mindenesként lép be Szabó Magda életébe. Már az első pillanattól egyértelművé válik, hogy a feltételeket nem a gazda, hanem az alkalmazott szabja meg; a munka, mi több, kifejezetten a kétkezi munka Emerenc számára nem annyira pénzkereseti forrás, mint természetes létállapot, ami nélkül az idős, de meglett kora ellenére jó karban lévő nő elképzelhetetlennek tartaná mindennapjait.

Emerenc meggyőződésében megingathatatlan, akaratát mindenkor könyörtelenül keresztülvivő, jószerével zsarnoki jellem, aki éppúgy képes idomítani munkaadóját, mint a hóhaláltól megmentett kan kutyát, Violát. Nem ad a látszatokra, minden cselekedetét a gyakorlatiasság határozza meg és saját, eltökélt céljaihoz igazítja. A környezete mégis szereti és tiszteli, egyrészt fáradhatatlansága, másrészt – és mindenképp ez a fontosabb – hajlíthatatlan jelleme, valódi gerincessége miatt.

Az agg asszony ugyanakkor végtelenül visszahúzódó: magánéletéből semmit nem hajlandó feltárni a külvilág számára; lakásának ajtaja senki előtt nem nyílik meg. Ahogy lelkének ajtaja sem. Emerenc még a háborúban meghasonlott az egyházzal, és látszatra magát a vallást, a hitet is elvetette a templomba járásról való lemondással, ami a mélyen vallásos író-elbeszélő számára nehezen megemészthető magatartás.

Emerencet manapság minden valószínűség szerint antiszociálisnak, vagy akár embergyűlölőnek mondanánk, pedig minden döntése, tette mögött komoly indok rejlik, ami, ha mélyebbre hatolunk életének történetében, fokozatosan felfedezhető. Ámde hogyan hatolhatna mélyebbre bárki is, amikor senkit nem enged közel magához – Szabó Magda kivételével, akit valamiért elfogadott, megszeretett, akire egy idő után már szinte családtagként tekint.

Az elbeszélő az áhítattal teljes szeretet és a forrongó düh, időnként egyenesen az eltaszító gyűlölet között ingadozva mutatja be Emerenc rendkívül lassan kibontakozó élettörténetét, a hátteret, amely meghatározta a gondnok-házvezetőnő érzelmi és erkölcsi viszonyulását az emberekhez és a világhoz. Emerenc az a tükör, melynek révén végül valójában önmagunkat ismerhetjük meg; katalizátor, aki változhatatlanságában a vele való érintkezés révén segít létrehozni magunkban és emberi kapcsolatainkban a magasabb moralitás nehezen megalkotható vegyületét.
Ha Szabó Magda nem hangsúlyozná több helyen is (regényben és szövegen kívül egyaránt), hogy Emerenc története önéletrajzi ihletésű, ténylegesen a valóságon alapul, azt hihetnénk, tanmesét olvasunk. Ám a regény még ekként, pusztán a stílusával is ellenállhatatlanul magával ragadó lenne, a vallomásos jelleg, a megéltség azonban még ennél is magasabb dimenzióba helyezi a művet. Nem csoda, hogy oly sok nyelvre lefordították, és hogy sok helyütt kötelező tananyag, hiszen Emerenc történetét ismerni kell. Aki csak teheti tehát, ismerje meg.

És ismerje meg a regény alapján készült filmet is, melyen Szabó István hat esztendőn át dolgozott, és a főszerepeket olyan kiváló művészeknek osztotta ki, mint az Oscar-díjas, királynőhöz illő erejű és tartású Helen Mirren, a németek egyik legismertebb és legelismertebb színésznője, Martina Gedeck, valamint a mindig nagyszerű Eperjes Károly. A képre álmodott verzió talán poétikusabb Szabó Magda néhol egészen kemény, karcos szövegénél, mégis hűen adja vissza a regény esszenciáját, az egyszerre elválasztó és titkokra nyíló ajtó jeletőségét két rendkívüli asszony életében.
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-03-13+09%3A00%3A00/szabo-magda-az-ajto


Nyáry Krisztián most Szabó Magdáról írt a facebookon: https://www.facebook.com/nyary.krisztian

A 30 éves Szabó Magda 1947. július 20-án az Írószövetség balatonlellei fogadásán látta meg először a 34 éves Szobotka Tibort. A férfi éppen csak ránézett a karcsú barna nőre, és már ment is tovább. Magda viszont azonnal beleszeretett az ismeretlen, világosszőke férfiba. "Sosem hittem, hogy van ilyen. Kinevettem, aki azt írta, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden, - velem ez történt. Csak álltam, néztem rá; minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, ... miatta hárítottam el a házassági ajánlatokat, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem." Végül Devecseri Gábor mutatta be a férfinak. Magda akkoriban költőnő volt, nem is gondolt a prózaírásra. Devecseri szerette a verseit, és javasolta, hogy próbálja meg elhelyezni a rádiónál, ahol Szobotka volt az irodalmi osztály vezetője. Magda meg is ígérte, hogy beviszi majd a verseit. Másnap megpróbált utánajárni, ki ez az ember. Az ismerősök óvták tőle: "Idejét, tehetségét prédáló nőcsábász, aki hajnalonta jár haza". Tibor naplója alapján igazuk volt: "Hétfőn az Írószövetség fogadásán vettem részt Devecseri és Szabó Magda (csinos!) társaságában. Onnan K.-hoz mentem. Színház, majd P. nálam maradt. Unom és szeretnék valamilyen udvarias módon megszabadulni tőle." Tibor a nap egyik felében cikkeket írt, regényén dolgozott, végezte a rádiós munkáját, és szervezte a kisgazdapártot. Legtöbb energiáját azonban az kötötte le, hogy a párhuzamosan futó barátnők ne találkozzanak. Özvegy volt, a háború alatt vajúdó feleségét magára hagyták a bombázás elől az óvóhelyre menekülő orvosok, aki így végül gyermekével együtt belehalt a vérveszteségbe. Hosszú depresszió után ugrott bele az élet sűrűjébe. Magda ezt hallva elhatározta, hogy nem megy be a rádióba Tiborhoz. Aztán mégsem bírta ki. A férfi kedves volt vele, de a beszélgetésükhöz csatlakozó szerkesztőnő éreztette vele, hogy Tibor foglalt. Magda dühös lett, elköszönt és kiment. Másnap Tibor már a munkahelyén kereste, úgymond a versek miatt, amelyekről egy vacsoránál szeretne beszélni. Innentől kezdődött a kapcsolatuk. Magda sejtette, hogy csak egy az aktuális féltucatból, de nem bírt ellenállni a férfinak. Az első rámenős közeledési kísérletnél felpofozta a férfit. Hiszen ő nyakas debreceni kálvinista lány, nem olyan, mint a fővárosi nők, majd ő elmondja, mit mikor lehet. Tibornak ez tetszett, és várt. Fél év alatt naplójából eltűntek a színésznők, a rádiós gyakornok lányok. Végzetesen beleszeretett Magdába, aki karácsonyra egy Niké istennőt ábrázoló antik jegygyűrűt küldött neki. Tibor akkor már azt írta, más nő többet nem érdekli. Az eljegyzést júniusban követte esküvő. Azonban a teljes boldogság csak rövid ideig tartott. Szobotka mint polgári elem elveszítette rádiós állását, a feljelentésben az is szerepelt, hogy "címeres" gyűrűt hord. Hamarosan az írószövetségből is kizárták, évekig könyvtári segédmunkásként dolgozott, közben fordított. Magda 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. A kétségbeesett Magdában férje tartotta a lelket. "Nekem írd meg!" - kérte Magdát, aki eltiltásuk alatt kalapáccsal akarta szétverni az írógépet, mondván úgysincs kinek írnia. "Ha szeretsz, elég kell hogy legyen neked az, hogy én vagyok az olvasód." Szerette, úgyhogy írt, mégpedig sokat. A hosszú hallgatás alatt költőből regényíró lett. A 60-as évektől megjött a siker is. Aki ekkor ismerte meg őket, úgy találhatta, Szabó Magda férje egy folyton otthon ülő, felesége árnyékában élő figura. Pedig csak megtalálta a boldogságát. Elkezdte írni életrajzi regényét, de már nem volt ideje befejezni. 1982-ben agyvérzést kapott, és hamarosan meghalt. Halála után Magda fogta a kéziratot, a naplókat, a jegyzeteket és megírta Tibor könyvét. A "Megmaradt Szobotkának" című regény egyes oldalairól nehéz megállapítani, hogy melyiket ki írta. Egy egymás mélyen ismerő szerelmespár közös könyve, akik a síron túl is felelgetnek egymásnak.


és a kommentekben ott a link a Szobotkáról írt könyvhöz: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=622&secId=57955&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Szab%C3%B3+Magda&limit=1000&pageSet=1

2012. április 1., vasárnap

Josef Škvorecký: Borúvka felügyelő szomorúsága

Borúvka felügyelő arcán tizenkétszert jelenik meg a „végtelen nagy szomorúság” – a jel, mely annyit jelent: olvasó, most már minden adat, nyom a rendelkezésedre áll ahhoz, hogy megfejtsd a rejtély titkát. Ám Skovercky, „detektívmeséje” nem azért készült a műfaj legszigorúbb szabályai szerint, hogy az olvasó valóban meg is fejthesse a talányokat, nem , erre csak az öregedő „bűnügyér”, Borúvka felügyelő képes. Skoversky Egy detektívregény-olvasó ötletei című tanulmányban bebizonyítsa, hogy a műfaj elméletének professzora, most viszont a műfaj gyakorlatából vizsgázott jelesre. Tizenkét történetéből egy detektívgyáros regényt írt volna, ő beérte tizenkét mintafeladvány tizenkét hibátlan megoldásával. Izgalom, humor, játék, szigorú logika és hibátlan szerkezet jellemzi mindegyiket, s mire a „mese” végére érünk, gyanakodva sandítunk az öreg felügyelőre: nem az irodalom hősei közé lopakodik a szemünk láttára ez az öreg „bűnügyér”? Valójában már ott áll közöttük, mert Skvoreckynek sikerült személyében megteremteni a szocialista környezetben élő és dolgozó Nagy Detektívet.
http://moly.hu/konyvek/josef-skvorecky-boruvka-felugyelo-szomorusaga

Elhunyt Josef Škvorecký http://www.hir24.hu/konyv/2012/01/04/elhunyt-josef-kvorecky/