2014. október 22., szerda

Kun Árpád: Boldog Észak


Tarján Tamás, revizoronline.com


A regény főszereplője legalább kilenc nyelven tud, maga a regény „hét nyelven beszél”. Aprócska szerkezeti és stiláris dadogásaitól kicsit el-elfulladva is „hat és félen”. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.

2014. augusztus 9., szombat

Erlend Loe: Fvonk


Erlend Loe hatodik, nem gyerekeknek íródott regénye ez magyarul. Az eddigiek nagy kedvenceim, de hatodjára már nem hat ugyanúgy, s nem is vártam tőle. Viszont sok minden benne van, amiért eddig szerettük: (a központozás terén is) minimalista, mégis iszonyat mélyre ható próza, abszurd helyzetek, szereplők és humor, kemény társadalomkritika és alapos emberismeret. Ugyanakkor a Fvonk bizonyos tekintetben az eddigi legbizarrabb regénye, és ez nagy szó – bár nem feltétlenül jó értelemben.

2014. május 8., csütörtök

Spiró György: Feleségverseny

Galamb Zoltán, ekultura.hu

Az emberi állapotot nem egy részletén át leírni, bemutatni, elemezni igyekvő, hanem azt továbbgondoló műfajok közül egyértelműen a szatíra a leghatásosabb.

Ugyan a sci-fi és az utópia nem-világa szintén a túlzáson és a sarkításon alapul, a szatíra majdnem-világának túlzása és sarkítása kegyetlenebbül közvetlen, hiszen a tér- és/vagy időbeli távolítás helyett a humort használja – többnyire figyelmeztető – kritikájának leplezésére, tompítására.

2014. február 16., vasárnap

Fehér Béla: Kossuth kifli

Ló vontatta gyászhintó „üldöz” egy postakocsit Pozsonytól Debrecenig 1849 májusában az Osztrák–Magyar Monarchia katonáktól, felkelőktől hemzsegő vidékein. A mit sem sejtő üldözöttek és az üldözők útjai a néhány nap alatt többször keresztezik egymást, de végül csak a regény utolsó lapjain találkoznak, hogy történetük tragikus fordulatot vegyen – már ha létezne a tragikum ebben a regényben, mely humorba ágyaz, súlytalanná tesz komoly és komolytalan dolgokat egyaránt. A rendkívül olvasmányos könyv jellemzője ugyanis az a könnyedség, mely abból fakad, hogy sohasem veszi magát komolyan. Középpontjában nem valamiféle „mondanivaló” áll, sokkal inkább a játék, a mozgás, a lendületbe hozott, meglódult és láthatóan nehezen megzabolázható fantázia, mely a nyelvezetben és a történetszövésben is óriási szerephez jut.

2013. december 28., szombat

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Wikipedia

A Karácsonyi ének (eredetileg angolul A Christmas Carol) Charles Dickens angol író klasszikus regénye. Dickens 1843-ban írta a művet, ami megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvend.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történet főszereplője Ebenezer Scrooge, az uzsorás, fösvény, lelketlen milliomos, aki utál minden szépet és jót sőt a karácsonyi ünnepeket és annak készülődését egyenesen gyűlöli. Egy karácsony éjjelen három szellem látogatja meg egymás után. Az első, az elmúlt karácsony szelleme Scrooge gyermekkorát idézi fel, elmúlt karácsonyait, és egyben megmutatja azokat az eseményeket, amik Scrooge jellemének kialakulásához vezettek. A jelen karácsony szelleme megmutatja neki unokaöccse, Fred és alkalmazottja, Bob Cratchit otthonát. Cratchit szegény ember, kevés a fizetése, nincs pénze mozgássérült kisfia, Tim kezeltetésére sem. Scrooge sajnálni kezdi a kisfiút. A harmadik, a jövő karácsony szelleme megmutatja Scrooge-nak, milyen lesz a jövő, ha nem változtat viselkedésén. Ez a szellem a legfélelmetesebb, külseje a „nagy kaszást” idézi fel. A szellem megmutat Scrooge-nak egy letakart halottat, akiről senkinek nincs egy kedves szava és akinek a halálán mindenki örvendezik, és azt is megmutatja, hogy a kis Tim meghalt kezeletlen betegsége miatt, és családja gyászolja. Ezután Scrooge látja a saját sírját is, és ráébred, hogy a halott, akit senki nem szeretett, ő maga. Scrooge megváltozik az átélt élmény hatására, kedves, jólelkű emberré válik. Tim sem hal meg, mert Scrooge fizeti a gyógykezelését.

Feldolgozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Scrooge jellegzetes lenéző mondását, a "Bah, humbug"-ot számos filmbenkiparodizálják. Mint a Shrekből az angyalban mondja Szamár Shrekre, hogy Ebenezer Shrek, mert Shrek nem szereti a karácsonyt, Shrek pedig elkiáltja magát: „And a Bah, humbug to you!” (Neked pedig Bah humbugot!)
  • A Kacsamesék főszereplője, Dagobert bácsi eredeti nevét – Scrooge McDuck – ebből a regényből kapta. A regénynek létezik feldolgozása a kacsamesék szereplőivel is.
  • 2009-ben a regény kapott egy mozivásznon vetített animációs filmfeldolgozást, melyet Robert Zemeckis rendezett, a fösvény Scrooge-ot pedig Jim Carrey alakítja.
  • A regény ifjúsági változata 2009-ben Nógrádi Gergely Klasszikusok újramesélve sorozatában is megjelent a Twist Olivér című regénnyel egy kötetben.[4]

2013. november 16., szombat

Roger Kurland: Játszótér

http://archive-hu.com/page/23572/2012-05-25/http://www.norvegia.hu/News_and_events/culture/literature/hungriantranslations/jatszoter/

A modern skandináv irodalom izgalmas és sokszínû alkotásaiból válogató sorozatunk újabb kötettel bõvül, ezúttal a norvég színtér elmúlt néhány évének talán legígéretesebb írói bemutatkozása kerül az olvasók elé. A Játszótér nyomasztó társadalomkritikai diagnózisa ellenére is nagyon szórakoztató olvasmány, írója szeretetre méltó humorral és kitûnõ stílusérzékkel közvetíti a mai húszas-harmincas generáció életérzését.


A modern skandináv irodalom izgalmas és sokszínû alkotásaiból válogató sorozatunk újabb kötettel bõvül, ezúttal a norvég színtér elmúlt néhány évének talán legígéretesebb írói bemutatkozása kerül az olvasók elé.

A fiatal szerzõ elsõ és ez idáig egyetlen regényében a gyermeknevelés, illetve az ezzel járó egyéni, családi és intézményi felelõsség vállalásának kérdéseit vizsgálja, e fajsúlyos mondanivaló azonban rendkívül szórakoztató stílusban megírt, néha ugyan kissé szomorkás tónusú, de mindvégig magával ragadó humorral átszõtt narratív formában ölt testet. A gondolatébresztõ történet keretét egy pszichológusi ambíciókat dédelgetõ, ízig-vérig mai huszonéves sorsának alakulása, emberi-erkölcsi fejlõdése adja.

A fõszereplõ élete gyökeresen megváltozik elõször azon a napon, amikor, részben kényszerûségbõl, munkát vállal egy óvodában, másodszor pedig akkor, amikor rádöbben, hogy ebben a korábban ideálisnak hitt környezetben éppen a gyerekek kapják a legkevesebb törõdést, szeretetet. Mindennapi feladataiban hamarosan igen komoly akadályokkal találja magát szemben, nyilvánvalóvá válik, hogy nemcsak az óvodai munkatársak között folyó kicsinyes hatalmi harcok és alattomos munkahelyi intrikák útvesztõjében kell eligazodnia, hanem rendszeresen meg kell küzdenie a gyakran reménytelenül közönyös, felelõsségüket inkább másokra áthárítani akaró szülõkkel is. Hõsünk számára a felnõtté válás befejezõ szakasza veszi ezzel kezdetét, olyan keserves- mulatságos tanulási folyamat, amelyhez a gyerekek világának önfeledt derûje olykor erõt kölcsönöz, máskor vigaszt nyújt.

A Játszótér nyomasztó társadalomkritikai diagnózisa ellenére is nagyon szórakoztató olvasmány, írója szeretetre méltó humorral és kitûnõ stílusérzékkel közvetíti a mai húszas-harmincas generáció életérzését. Az 1997-ben megjelent regényt mindmáig hatalmas népszerûség övezi norvég nyelvterületen, történetébõl televíziós sorozat is készült.

2013. szeptember 27., péntek

Agota Kristof: Trilógia


Nagyon örült, hogy Szász János filmet forgat A nagy füzetből, a bemutatót azonban már nem érhette meg. A mozik a héten kezdték el vetíteni az Agota Kristof regénye alapján készített filmet, amelyre nem csak azért hárul különleges figyelem ezekben a napokban, mert egy egészen rendkívüli történetet elevenít meg, hanem azért is, mert ez volt az első film, mely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült el, és talán azért is, mert ez az a produkció, amelyet Magyarország hivatalosan nevezett az Oscar-díjra.
„Vajon milyen lett volna az életem, ha nem hagyom el a hazámat? Azt gondolom, hogy nehezebb, szegényesebb, de talán kevésbé magányos, kevésbé megtört, és boldogabb” – írta kissé keserűen Agota Kristof Az analfabétában. 1956-ban azonban mindez még nagyon távoli, az oroszok azonban túlságosan is közel vannak. Kristóf Ágota mindössze 21 éves, amikor karján négyhónapos kislányával, oldalán férjével, egykori történelemtanárával amúgy, nekivág a határnak. Poggyászuk egy cumisüvegből, néhány ruhából és két szótárból áll. Eredetileg meg sem akartak állni az Egyesült Államokig, de miután a férje lehetőséget kapott arra, hogy ösztöndíjasként beiratkozzon a neuchâteli egyetemre, a család végül Svájcban telepedett le. Hogy a mindennapi betevőjük meglegyen, a fiatal nő óragyári munkásnak állt. Hogy hogyan élhette meg ezeket az éveket, arról talán a Tegnap című műve mesél a legbeszédesebben:
„Amikor este kijövünk a gyárból, épp csak annyi időnk van, hogy gyorsan bevásároljunk, együnk, hiszen nagyon korán le kell feküdnünk, hogy másnap reggel időben fel tudjunk kelni. Néha azon töprengek, vajon azért élek-e, hogy dolgozzak, vagy épp ellenkezőleg, a munka tart életben. És milyen életben? Monoton munka. Nyomorúságos fizetés. Magány.” A fiatal magyar nőnek minden idegen: az emberek, a munka, a nyelv. „Itt, ebben a pillanatban kezdődik a sivatag. A társadalmi és kulturális sivatag” – írja sok-sok évvel később Az analfabétában. Megállapításai szikárak, a diagnózis pontos és kegyetlen. A kívülálló magányossága szól belőle. Kristof szerint nem tudták mire várnak, „de biztosan nem erre: nem az egyhangú munka mindennapjaira, nem ezekre a hallgatag estékre, és nem is erre a változás, meglepetés és remény nélküli megdermedt életre”. Sok választása azonban nincs, végül öt évet tölt el az óragyárban.
Csikvándtól Neuchâtelig. Agota Kristof 1935-ben született Csikvándon, gyermekkorát ott, majd Kőszegen töltötte. Édesapját, politikai okokból, több éves börtönre ítélték. 1956-ban Svájcba emigrált, ahol évekig óragyári munkásként dolgozott. Itt tanult meg franciául. 1987-ben jelent meg első regénye, A nagy füzet, ezt 1988-ban A bizonyíték, 1991-ben A harmadik hazugság, 1995-ben pedig a Tegnap című regénye követte. A 2004-ben megjelent és magyarul is olvasható Az analfabéta címet viselő könyve önéletrajzi írások gyűjteménye. Agota Kristof francia nyelven alkotott, magyarul megjelent művei fordítások. Életéről bővebben itt.
Közben azonban szépen-lassan megtanul franciául is. Tizenkét évnek kell azonban ahhoz eltelnie, hogy franciául is elkezdjen írni. A Literának 2011 márciusában adott interjújában az írónő elmesélte, hogy először versekkel, majd színdarabokkal próbálkozott: „Azt már nem tudom megmondani, hogyan tértem át a regényírásra. Csak úgy jött a gondolat”. Első könyve, A nagy füzet 1987-ben jelent meg, és rögtön el is nyerte az Európai Könyv-díjat. A regény egy testvérpár szemén keresztül mutatja meg a háború embertelenségét és borzalmait. Lucast és Claust vidéki nagymamamájukra bízza az édesanyjuk (valahol, valamikor), a fiúk azonban hamar megtanulják a leckét: túl kell élni, bárhogy is alakul. Testileg megerősödnek, lélekben megedződnek, de közben valami végleg elveszik, és menthetetlenül torzul.
Utolsó interjú.
Hogy fogadta, amikor kiderült, hogy Kossuth-díjat kap?
„Azért okoz nagy örömet, mert ez egy magyar díj. Különben már nem nagyon érdekelnek a díjak, kaptam eleget. Az is hatalmas elismerés volt nekem, amikor lefordították a műveimet magyarra, de amúgy nem különösebben vártam, hogy direkt figyeljenek a munkásságomra. Évekkel ezelőtt már kétszer megígérték, hogy megkapom a Kossuth-díjat, elsőre nem lett belőle semmi, másodszor se lett belőle semmi, és mikor most felhívott az öcsém, hogy kapok, rögtön azt kérdeztem: „Megint?”.”
Agota Kristof 2011 márciusában járt utoljára Magyarországon, hogy átvegye a Kossuth-díjat. Ebből az alkalomból beszélgetett vele akkor a Litera. Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.
Agota Kristof eredetileg nem akarta folytatni a történetet, de ahogy a fenti interjúban mondta, nem tudta otthagyni az ikreket, így született meg A bizonyíték, majd („mert nem tudtam mást írni”) A harmadik hazugság. Összeállt a Trilógia, melyet azóta vagy negyven nyelvre lefordítottak. Több külföldi rendező és producer is szerette volna filmre vinni a teljes trilógiát, Szász Jánost azonban első körben A nagy füzet érdekelte igazán. Az írónő örült annak, hogy a regényből éppen Szász forgat filmet, 2011-ben a Literának azt mondta, ez a legnagyobb öröm, ami mostanában érte őt. Hogy mit szólt volna a kész filmhez, már soha nem tudjuk meg, 2011 júliusában 76 évesen elhunyt.
Magyar születésű, de franciául alkotó íróként ambivalens kapcsolat fűzte a nyelvhez. Az analfabétában így vallott erről: „Több mint harminc éve beszélek, húsz éve írok is franciául, de még mindig nem ismerem. Nem beszélem hiba nélkül, és csak szótár gyakori használatával tudok rajta helyesen írni. Ezért hívom a francia nyelvet is ellenséges nyelvnek. És van még egy oka, amiért így hívom, és ez az utóbbi a súlyosabb: ez a nyelv az, amelyik folyamatosan gyilkolja az anyanyelvemet.”