Valamikor a kilencvenes években beköszöntött az
áltörténelmi regények korszaka, ehhez a termékeny divathoz annak idején pedig
Háy János is csatlakozott, akinek munkáit poétikailag reggeltől estig méltatta
a kritika, akkoriban engem valahogy mégsem érdekelt.
Aztán az elmúlt években két kitűnő kötete, A
bogyósgyümölcskertész fia és a Házasságon innen és túl novelláit nagyon
megkedveltem. Ennek oka talán, hogy a kisprózák már nem csupán a szövegirodalom
és egy stilizált mesei világ megteremtésének nyelvi igényével léptek fel, hanem
önéletrajzi motívumokat is felhasználva sikerült igen izgalmasan megragadniuk
az idő működését és a közelmúltat, az elmúlt évtizedek színeit, természetesen
egy általános érvényű világmodellbe ágyazva, alaposan megkonstruált, játékos,
élvezetes nyelven.
Tavaly aztán
megjelent Háy új kötete, A gyerek címmel. Lázasan belefogtam, de a fanyalgó
kritikák hatására és az első pár oldal után kissé unott arccal leraktam. Közel
egy évig pihent a polcomon, mígnem egy televíziós beszélgetésben arra figyeltem
fel, hogy Spiró György azt állítja: Háy új regénye, noha nem szereti a
hivatalos kritika, igazából remekmű, amely korunk hősével szembesíti olvasóját
hatásosan és elemi erővel. Ez a határozottan kedvező értékítélet kellett ahhoz,
hogy újra kezembe vegyem, és úgy tíz oldal után megállapítsam: hibáztam, amikor
pár sajnálkozó recenzió és néhány negatív olvasói vélemény, meg persze saját
lustaságom, előítéleteim miatt felelőtlenül letettem.
Hogy miért nem harapott rá az irodalmi közélet és
miért fogadták idegenkedve sokan, az talán pont annak köszönhető, amit egyik
kritikusunk nagyjából úgy fogalmaz meg: Háy János regénynyelve nem az efféle
pusztulástörténet „hosszú taglalására” született. Noha szerintem
éppen ettől igazán izgalmas és félelmetesen igaz: hogy az ismerős, játékos
nyelvi stílus, egy tényleg lehangoló világot mutat meg. Nem csodálkoztam, hogy
az olvasók sem kedvelték meg: az eddig ismert kellemes, korfestő hangvétel
ugyanis az új regényben végérvényesen gyászosra sikeredett.
Háy hősei valójában, ahogy korábbi prózáiban és egyedi
kalligráfiájú rajzain, pálcikafigurák egy könyörtelen világban. A gyerek, egy
vidéki falu családjának leszármazottja, akitől szülei eredetileg azt remélik,
hogy megtöri a família évszázados nyomorúságát. Értelmiségi embert szeretnének
faragni belőle, aki a fővárosban csinálja meg szerencséjét és jómódú polgárként
egzisztenciát teremt. A kor a Kádár-Magyarország hatvanas-hetvenes évtizedei,
amikor egész munkástömegek vándorolnak az agglomerálódó Budapestre és
szegényednek el alig pár év alatt. Ahogy Háy eddigi szövegeiben, a mesei elem
itt is jelen van: amint a legkisebb királyfi, a gyerek is óriási tervekkel indul
neki a világnak, egyetemre készül, mégpedig máris a legnehezebb, a kor
politikailag is kétes tudományának számító filozófia szakra, csakhogy sorsa,
ahogy elődjeié, menthetetlenül beleragad a pannón sárba.
Aki falun született és nőtt fel, vagy legalábbis vidéki
településeken töltötte gyermekkorát, pontosan tudhatja, milyen nehéz
érvényesülni egy nagyvárosban és micsoda erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy
valaki megszabadulva gyökereitől, karriert, új életet teremthessen. Láthatólag
a szerző is rendelkezik tapasztalatokkal e téren, aki mellesleg a Budapest
környéki Vámosmikolán született, azaz közelről figyelhette meg azokat a
küzdelmeket, amelyeket egy vidéki ember a jobb életkörülményekért folytat.
A regény hőse is ennek a kilátástalan küzdelemnek az
áldozata. Hiába próbál érvényesülni, ahogy az alkoholista, durva Nagyapa és az
elszegényedett, korán meghalt Apa, ő sem tudja kiverekedni magát a vidéki
dágványból. Egyetemi terveit fel kell adnia, filozófiai illúziói az évek során
elpárolognak, s végül egy falusi iskola cinikus igazgatójaként, egy
rosszindulatú feleség mellett ő is a boroskannát választja. A vágyak, célok
feladása és az alkohol a végső pusztuláshoz, a regény végére pedig
idegösszeomláshoz vezet.
Háy művének fő érdeme mégsem csupán egy összetört
emberi sors hatásos bemutatása. A mű hőse mellett ugyanis egy egész nemzedék, a
hetvenes-nyolcvanas évek kádári generációjának tragédiája jelenik meg. A
mondatkonstrukció is ezt a megrázó tablót szolgálja: a Nagyapa, az Apa és a
Gyerek sorsával párhuzamosan, hosszan kígyózó mellérendelő mondatokban és
asszociációs hálózattá szervezett mikrotörténetekben, legtöbbször függő
beszédes dialógokat alkalmazva, rengeteg különféle életpálya ölt testet. Az
olvasó szinte minden embertípussal, szociológiai osztállyal találkozik egy-egy
remekül felskiccelt történetben, amelyek kivétel nélkül múltunk és korunk
kudarcos sorsait testesítik meg. Ezek a főszólam mellett nyargaló mellékszálak
nemcsak egy szomorú korszak fejfáiként sötétlenek a szövegben, hanem egy
rendkívül komor világkép elemei is, s ezzel az egész szöveget belengő súlyos
árnyékkal néha egészen bölcseleti hangulatú, bár minden esetben elidegenítő
bekezdések keletkeznek.
Itt lehet visszakanyarodni a regény nyelvének
stílusára. Mivel a szerző a hanyatlás nyomasztó krónikájához ugyanazt a játékos
dikciót használja, mint korábbi írásaiban, így a történethez elképesztően
kemény fekete humor társul, amely sokkal kifejezőbb nyelvi világot eredményez
és sokkal inkább érzékelteti a pusztulás mibenlétét, mintha valamilyen tragikus
hangnemet választott volna. Mi több, ez a hangnem még azzal a vonással is
rendelkezik, akárha mindezt egy gyerekhang közvetítené, a maga minimalista
pálcikavilágának nyelvén. A mindentudó elbeszélőt pedig, aki ezt a világot
magabiztosan uralja, Háy egy szörnyen egyszerű gesztussal a mű végén közvetlen
szemlélővé, tanúvá fokozza, hogy véletlenül se higgyük azt, valamifajta
univerzális tudással rendelkező realista epika újdonat változatával van
dolgunk.
Így lesz A gyerek című regényből, véleményem szerint a
kortárs próza kulcsműve: részben Magyarország, részben az emberi nem drámája,
valóban katartikus alkotás, irodalmunk újabb meghatározó állomása. Aki bármit
szeretne megtudni hazánk közelmúltjáról és mostani szellemi, egzisztenciális
állapotáról, de közben általános érvényű tanulságokra vágyna, bátran vágjon
bele Háy kötetébe. Lehet, hogy másnap nem ébred vidáman, de igazi esztétikai
kéjben lesz része.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a véleményed?