Hányni a felejtésért - Sofi Oksanen új könyvéről
A finn-észt Sofi Oksanen magyarul most megjelent regénye, a Sztálin
tehenei egy bulimiás lány történetét meséli el. A Tisztogatást tartják
Oksanen legjobb könyvének, nálunk is ennek kiadásával kezdte tavaly a
Scolar, pedig a Sztálin tehenei témájánál fogva drámaibb. A bulimia
horror.
Finnországban viszont a szégyen, a csalás és a gyűlölködés légkörében felnövekszik egy kislány, akinek elvileg mindene megvan, csak talaj nem a lába alatt. Ő is titkolózik és tagad, de minden nyáron, a rokoni látogatások alatt kénytelen szembesülni a gyökereivel. Végül se észt, se finn nem lesz, hanem bulimiás. Pontosabban bulimarexiás, ami a két ismert táplálkozási zavar keveréke: a beteg a falási rohamok között koplal. Nem a szovjet diktatúra tette bulimiássá, nem a finnek előítéletei, sem az orosz nők pénzéhsége, az ordító gazdasági különbségek, de még csak nem is a hűtlen apa vagy a paranoiás anya. Valahogy mindnek az iszonyatos gubanca - és akkor a végére ott tartunk, hogy fekete gumicukrot eszik jelzőnek, hogy lássa, mikor hányt ki mindent.
A könyvből közelről ismerjük meg egy bulimiás mindennapjait. Megtudjuk, mi az a szessziózás, melyek a biztonságos ételek, milyen volt az első alkalom, hogy lehet elrejteni mások elől. Ezt egy olyan embernek olvasni, aki nem ismeri a betegséget, horrorisztikus. A könyv állítólag önéletrajzi ihletésű: nemcsak az anya története rímel Oksanen édesanyjáéra, de ő maga is bulimiás volt - vagy még mindig az. A könyvet olvasva máshogy nem is lehet elképzelni, annyira belülről és hitelesen van ábrázolva a betegség. Az írónő viszont erről nem beszél, tehát csak sejtésünk lehet.
A harmadik szál a regényben a szovjet terrort átélő nagymamáé. A tavaly megjelent Tisztogatás ugyanennek a generációnak a történetére fókuszál, de ott ez sokkal érzékletesebben van elmesélve. A Sztálin tehenei-ben is van néhány mellbevágó részlet, de a másik két szál, a hazáját feladó, csempészettel foglalkozó észt anya és bulimiás lánya története sokkal izgalmasabb.
A Sztálin tehenei volt Oksanen első regénye, és ez a szerkesztésmódban meg is látszik. Míg a Tisztogatás-ban hihetetlen tudatos és precíz szerkesztésmód szerint követték egymást a fejezetek, addig a Sztálin tehenei csapongó. Ennek ellenére erős, hihetetlenül erős - valószínűleg azért, mert nagyrészt a jelenben játszódik, és a főszereplő lány problémái a mi problémáink is. A bulimia a mai kor általános betegségének csupán egyik tünete, így a lány bizonytalanságában könnyen magára ismerhet egy nemzedék. Legalábbis minket a könyvnek ez a vonulata fogott meg leginkább, de könnyen előfordulhat, hogy másnak inkább a megszállt Észtország ismerősnek ható élete lesz érdekes.
Pár mondatot megér a borító is. A Scolar nem vette át az északi kiadások borítóját, ahol egy lány a győzelem jelét mutatja, hanem sajátot készíttetett Máthé Hanga grafikussal. Őszintén szólva már a Tisztogatás borítója is igénytelennek tűnt ahhoz képest, hogy más országok hogy oldották meg a problémát, de a Sztálin tehenei-nél még különösebb a magyar borító. Az elmosódott pacák és a színek miatt messziről konkrétan úgy néz ki, mint egy hányáskupac, ami illik ugyan a könyv témájához, de nem mutat jól. Biztosan ízlés kérdése is, hogy valaki a grafikát (adott esetben) festményt) részesíti-e előnyben egy borító esetében, vagy a Nyugaton divatos fotókat. Mindenesetre a Sztálin tehenei borítója nem túl szerencsés, de ez nem riasszon el senkit attól, hogy leemelje a könyvet a boltok polcáról.
Korábban: Aki otthon marad, rossz nőnek számít - interjú Sofi Oksanen írónővel
Csak a fekete autó és az erőszak örök - kritika a Tisztogatás című könyvről
Dömötör Ági
http://www.origo.hu/kotvefuzve/blog/20110515-hanyni-a-felejtesert-sofi-oksanen-uj-konyverol-sztalin-tehenei.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a véleményed?