2010. december 28., kedd

William Wharton: Hírhozók

Will, a filozófus és családja hagyományosan egy régi malomban töltik a karácsonyt. Hosszú idő után végre mindannyian együtt lesznek, Amerikában tanuló, felnőtt gyerekeik meglátogatják őket, ráadásul feleségével karácsony másnapján ünneplik a harmincadik házassági évfordulójukat. Az idei karácsony azonban több szempontból is...

2010. november 18., csütörtök

Sue Townsend: Adrian Mole és a tömegpusztító fegyverek

A szerdai könyvklubon úgy döntöttünk, hogy a borús napokat derűs  könyvvel ellensúlyozzuk:
Igen, igen, nem tévedés! A híres naplóíró – balfék – (utóbbi időben már) családapa (is) visszatért! Jelen kötet a sorozat legújabb része, és sajnos egyelőre csak angolul jelent meg. Mivel úgy gondolom, rajtam kívül még sokan szeretik őt és szerencsétlenkedéseit, talán a magyar kiadás előtt nem árt a többi rajongó kíváncsiságát felcsigázni az angol kiadás ismertetésével.
Jómagam kitörő örömmel vettem észre a könyvet egy reptéri könyvesboltban, január 1.-én, útban hazafelé. Azon nyomban meg is kellett vásárolnom. Jó kis évkezdet volt…

A történet 2002-ben indul, és mint mindig, most is jelentős változások álltak be az immár 34 éves Adrian életében a legutóbbi kötethez képest. A volt híresség - konyhafőnök - könyvíró fiaitól külön él: a kis William visszaköltözött JoJo-hoz Afrikába, a nagyobbik fiú, Glenn pedig belépett a hadseregbe.
Élete nagy szerelmével, Pandorával való viszonya baráti és elég ritkán találkoznak már (habár egyszer azért majdnem…). Maga Adrian egy antikváriumban talált munkát, és azon van, hogy életét ismét egyenesbe hozza. Természetesen minden azonnal katasztrófa közeli állapotba kerül…

Nézzük, mik azok a tényezők, melyek izgalmas és szorongással teli hétköznapokkal aranyozzák be (anti-)hősünk életét. Először is, vásárol egy modern stúdió-lakást Leicesternek egy felújított ipartelepén. Patkány-móló a hely neve, és hát nevéhez méltóan, hm… egy idő után rágcsálók kezdik el látogatni a lakást.
Ha már állatoknál tartunk, a közeli csatorna egyik agresszív lakója, egy Gielgud nevű hattyú szintén sok szomorú percet okoz Adriannek és látogatóinak („Mert, tudod, egy hattyú képes eltörni az ember kezét.”).

Persze nagyobb gond számára az egyre növekvő adóssága (lakáshitel, bevásárló kártyák, hitelkártyák) és új, szerencsétlen kapcsolata Marigolddal, egy szürreális család szürreális tagjával.
A harminc éves hölgy érdekesen öltözködik (csak a példa kedvéért: khaki kezeslábas, piros barett sapkával), hobbija a babaházépítés. A kedves papa pedig egy madrigálkórusba járó ex-hippi, egy rosszul menő bio-bolttal és szélsőjobboldali elhajlással.

A balfék naplóíró a könyvesbolt, Marigold és az adóssághalmozás mellett írói kör vezetésével foglalkozik – melynek létszáma szépen fogyatkozik ötről két főre -, valamint új interjúkötetén is dolgozik, melynek címe: Hírnév és Őrültség. A probléma csupán az, hogy eddig egyetlen híresség sem vállalta el a szereplést…

A megszokottan abszurd szituációk mellett persze forr a világ is: az USA és Nagy-Britannia háborúra készül Irak ellen annak tömegpusztító fegyverkészlete miatt. Adrian természetesen feltétlen híve Mr. Blairnek… amíg fia, Glenn Irakba nem kerül, és egy személyes tragédia rá nem ébreszti a valóságra.
Ez a szál egyébként az eddigi részek közül a legpolitikusabbá teszi a könyvet, a vége felé elég komoly ítéletet mond néhány szereplő a brit és amerikai politikusokról (megjegyzem, teljesen jogosan).

Sue Townsend nem tud hibázni, az Adrian Mole-saga legújabb részét is átitatja jellegzetes, néhol fanyar, néhol viszont durva kacagásra, fejfogásra késztető humora. Az angolok, az angol társadalom szépen megkapja közben a magáét - na meg ez az egész őrült világ is. 

http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2006-02-18/sue-townsend-adrian-mole-and-the-weapons-of-mass-destruction

S egyébként is olyan rövid az a három óra, ha minden egyes macskás,kutyás verset, s hasonló remekművet meg akarunk hallgatni, ahogyan azt a mostani regényünk hősei is tették J

Íme egy zsenge : Kedves, jó kutyám Döme,
                           Nem tudom, megkérdjem-e,
                           Miért ugatsz oly hangosan mindig
                           Te jó kutya, drága Döme.

2010. október 27., szerda

Háy János: A gyerek

Valamikor a kilencvenes években beköszöntött az áltörténelmi regények korszaka, ehhez a termékeny divathoz annak idején pedig Háy János is csatlakozott, akinek munkáit poétikailag reggeltől estig méltatta a kritika, akkoriban engem valahogy mégsem érdekelt.
Aztán az elmúlt években két kitűnő kötete, A bogyósgyümölcskertész fia és a Házasságon innen és túl novelláit nagyon megkedveltem. Ennek oka talán, hogy a kisprózák már nem csupán a szövegirodalom és egy stilizált mesei világ megteremtésének nyelvi igényével léptek fel, hanem önéletrajzi motívumokat is felhasználva sikerült igen izgalmasan megragadniuk az idő működését és a közelmúltat, az elmúlt évtizedek színeit, természetesen egy általános érvényű világmodellbe ágyazva, alaposan megkonstruált, játékos, élvezetes nyelven.
Tavaly aztán megjelent Háy új kötete, A gyerek címmel. Lázasan belefogtam, de a fanyalgó kritikák hatására és az első pár oldal után kissé unott arccal leraktam. Közel egy évig pihent a polcomon, mígnem egy televíziós beszélgetésben arra figyeltem fel, hogy Spiró György azt állítja: Háy új regénye, noha nem szereti a hivatalos kritika, igazából remekmű, amely korunk hősével szembesíti olvasóját hatásosan és elemi erővel. Ez a határozottan kedvező értékítélet kellett ahhoz, hogy újra kezembe vegyem, és úgy tíz oldal után megállapítsam: hibáztam, amikor pár sajnálkozó recenzió és néhány negatív olvasói vélemény, meg persze saját lustaságom, előítéleteim miatt felelőtlenül letettem.
Hogy miért nem harapott rá az irodalmi közélet és miért fogadták idegenkedve sokan, az talán pont annak köszönhető, amit egyik kritikusunk nagyjából úgy fogalmaz meg: Háy János regénynyelve nem az efféle pusztulástörténet „hosszú taglalására” született. Noha szerintem éppen ettől igazán izgalmas és félelmetesen igaz: hogy az ismerős, játékos nyelvi stílus, egy tényleg lehangoló világot mutat meg. Nem csodálkoztam, hogy az olvasók sem kedvelték meg: az eddig ismert kellemes, korfestő hangvétel ugyanis az új regényben végérvényesen gyászosra sikeredett.
Háy hősei valójában, ahogy korábbi prózáiban és egyedi kalligráfiájú rajzain, pálcikafigurák egy könyörtelen világban. A gyerek, egy vidéki falu családjának leszármazottja, akitől szülei eredetileg azt remélik, hogy megtöri a família évszázados nyomorúságát. Értelmiségi embert szeretnének faragni belőle, aki a fővárosban csinálja meg szerencséjét és jómódú polgárként egzisztenciát teremt. A kor a Kádár-Magyarország hatvanas-hetvenes évtizedei, amikor egész munkástömegek vándorolnak az agglomerálódó Budapestre és szegényednek el alig pár év alatt. Ahogy Háy eddigi szövegeiben, a mesei elem itt is jelen van: amint a legkisebb királyfi, a gyerek is óriási tervekkel indul neki a világnak, egyetemre készül, mégpedig máris a legnehezebb, a kor politikailag is kétes tudományának számító filozófia szakra, csakhogy sorsa, ahogy elődjeié, menthetetlenül beleragad a pannón sárba.
Aki falun született és nőtt fel, vagy legalábbis vidéki településeken töltötte gyermekkorát, pontosan tudhatja, milyen nehéz érvényesülni egy nagyvárosban és micsoda erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy valaki megszabadulva gyökereitől, karriert, új életet teremthessen. Láthatólag a szerző is rendelkezik tapasztalatokkal e téren, aki mellesleg a Budapest környéki Vámosmikolán született, azaz közelről figyelhette meg azokat a küzdelmeket, amelyeket egy vidéki ember a jobb életkörülményekért folytat.
A regény hőse is ennek a kilátástalan küzdelemnek az áldozata. Hiába próbál érvényesülni, ahogy az alkoholista, durva Nagyapa és az elszegényedett, korán meghalt Apa, ő sem tudja kiverekedni magát a vidéki dágványból. Egyetemi terveit fel kell adnia, filozófiai illúziói az évek során elpárolognak, s végül egy falusi iskola cinikus igazgatójaként, egy rosszindulatú feleség mellett ő is a boroskannát választja. A vágyak, célok feladása és az alkohol a végső pusztuláshoz, a regény végére pedig idegösszeomláshoz vezet.
Háy művének fő érdeme mégsem csupán egy összetört emberi sors hatásos bemutatása. A mű hőse mellett ugyanis egy egész nemzedék, a hetvenes-nyolcvanas évek kádári generációjának tragédiája jelenik meg. A mondatkonstrukció is ezt a megrázó tablót szolgálja: a Nagyapa, az Apa és a Gyerek sorsával párhuzamosan, hosszan kígyózó mellérendelő mondatokban és asszociációs hálózattá szervezett mikrotörténetekben, legtöbbször függő beszédes dialógokat alkalmazva, rengeteg különféle életpálya ölt testet. Az olvasó szinte minden embertípussal, szociológiai osztállyal találkozik egy-egy remekül felskiccelt történetben, amelyek kivétel nélkül múltunk és korunk kudarcos sorsait testesítik meg. Ezek a főszólam mellett nyargaló mellékszálak nemcsak egy szomorú korszak fejfáiként sötétlenek a szövegben, hanem egy rendkívül komor világkép elemei is, s ezzel az egész szöveget belengő súlyos árnyékkal néha egészen bölcseleti hangulatú, bár minden esetben elidegenítő bekezdések keletkeznek.
Itt lehet visszakanyarodni a regény nyelvének stílusára. Mivel a szerző a hanyatlás nyomasztó krónikájához ugyanazt a játékos dikciót használja, mint korábbi írásaiban, így a történethez elképesztően kemény fekete humor társul, amely sokkal kifejezőbb nyelvi világot eredményez és sokkal inkább érzékelteti a pusztulás mibenlétét, mintha valamilyen tragikus hangnemet választott volna. Mi több, ez a hangnem még azzal a vonással is rendelkezik, akárha mindezt egy gyerekhang közvetítené, a maga minimalista pálcikavilágának nyelvén. A mindentudó elbeszélőt pedig, aki ezt a világot magabiztosan uralja, Háy egy szörnyen egyszerű gesztussal a mű végén közvetlen szemlélővé, tanúvá fokozza, hogy véletlenül se higgyük azt, valamifajta univerzális tudással rendelkező realista epika újdonat változatával van dolgunk.
Így lesz A gyerek című regényből, véleményem szerint a kortárs próza kulcsműve: részben Magyarország, részben az emberi nem drámája, valóban katartikus alkotás, irodalmunk újabb meghatározó állomása. Aki bármit szeretne megtudni hazánk közelmúltjáról és mostani szellemi, egzisztenciális állapotáról, de közben általános érvényű tanulságokra vágyna, bátran vágjon bele Háy kötetébe. Lehet, hogy másnap nem ébred vidáman, de igazi esztétikai kéjben lesz része.

 

Spiró szerint korunk hőse A gyerek


2010. szeptember 7., kedd

Mikael Niemi: Popzene Vittulából

Az elementáris humorral és szeretetteljes gyöngédséggel megírt könyv egy „serdülő!” kisfiú szemén keresztül mutatja be azt a földindulásszerű változást, amely a hatvanas-hetvenes években a csaknem középkori körülmények között megmaradt vidéket hirtelen a modern, jóléti, nyugati társadalom részévé tette. Amikor Elvis Presley berobbant az elképesztő babonák és a szigorúnál is szigorúbb vallásos szekták közé. Könnyel a szemünkben nevetünk az eredeti figurák eredeti történetein, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy nagyon közel érezzük őket magunkhoz.

Svédországban évek óta a legsikeresebb könyv, eddig 27 nyelvre fordították le, film is készült belőle.

http://www.polarkonyvek.hu/popzene.htm
Matti és szótlan barátja Niila egy apró, sarkkörön túli faluban, Vittulában lakik, ahol a férfiak sokat isznak és keveset beszélnek, a nők pedig erősek és kemények. A hatvanas éveket éljük, és akár tetszik akár nem, a földutakat már burkolják, és betör a faluba a rock and roll. Vittula elszigetelt világát egészen addig nem fenyegeti komolyabb veszély, amíg a trendi, Dél-Svédországból érkező énektanár, Greger, meg nem jelenik a színen egy versenybiciklivel, és dacolva a falu hagyományaival, megmutatja a fiúknak a kiutat.
http://www.port.hu/popzene_vittulabol_popularmusik_fran_vittulapopular_music/pls/fi/films.film_page?i_film_id=77110

2010. július 13., kedd

Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából

Hajnóczy Péter személyes indulatoktól fűtött prózája a magyar irodalom legjavába tartozik, a szabadságra és a szilárd igazságra vágyó ember keserves igyekezetéről szólnak írásai. Mindig a társadalmi és egyéni létezés feszültségéről ír. Az Ács Margit válogatta kötetben a hosszas küzdelem után az írónak valódi sikert hozó kisregény, A halál kilovagolt Perzsiából került az élre, a mű először 1979-ben jelent meg.
Hajnóczy Péter kisregénye két cselekményszál párhuzamos kibontásával egyazon kérdésre keresi a választ, arra, hogy miként tud az ember különböző helyzetekben önmaga maradni, a csábításokat megkerülve és leküzdve önmagához, elveihez hűen, bátran és szabadon választani. Szenvedő hőse saját démonaival, látomásaival, s főként az alkohollal küzd, s mindez az alkotásért, az írásért történik, azért az ugyancsak embert próbáló munkáért, amely - ennél az íróhősnél - a "rettenetes üres fehér papír" előtti gyakori szenvedést jelenti. A második cselekményszál a múlt, amikor az elbeszélő hős még fiatal és nagyon magányos volt, és magányát feloldandó, megismerkedett egy fiatal lánnyal a strandon a csodálatos nyárban. Ám egyre inkább világossá vált előtte, hogy a lány - bármennyire is szüksége van rá - hozzá méltatlan, csakis visszahúzó erő lehet. A két csábítás - az ifjúkori kapcsolat s a felnőtt férfi alkohollal való vívódása - gyakran vad víziókban, ám rendkívül szűkszavú, néha csak egy-egy szóra, félmondatra szorítkozó jelzések formájában, érzékletesen és kifejezően jelenik meg a korán lezárult életmű legjobb darabjában.http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li0792

2010. június 21., hétfő

Garth Stein: Enzo, avagy az emberré válás művészete

Mongóliában, amikor egy kutya meghal, magasan a hegyekben temetik el, hogy az emberek ne taposhassanak a sírjára. A gazdája az eb fülébe súgja azon kívánságát, hogy a kutya a következő életében emberként térjen majd vissza. Azt mondják, nem minden kutya tér vissza emberként, csak azok, akik készen állnak erre.
Én készen állok.”
Enzo tudja, hogy ő nem olyan, mint a többi kutya. Megszólalna, ha tudna, de nincs egyebe, csak a gesztusai. Enzo igazi filozófus. Már öreg és beteg, de nem fél a haláltól, mivel meg van győződve arról, hogy halála után emberként fog újjászületni a földre.
Az egyszerre szívszorító és mulatságos, ugyanakkor gondolatébresztő regény egy család boldog és tragikus fordulatokban bővelkedő történetét meséli el. Szeretetről, hűségről, kitartásról és reményről szól. S mindezt egy emberi lélekkel megáldott kutya, Enzo meséli el nekünk.
Garth Stein regénye nem csak az Egyesült Államokban aratott sikert. A könyvet idáig húsz országban adták ki.
http://moly.hu/konyvek/garth-stein-enzo-avagy-az-emberre-valas-muveszete

2010. május 13., csütörtök

Kurt Vonnegut: Isten hozott a majomházban

"Íme Kurt Vonnegut rövidebb munkáinak áttekintő seregszemléje, noha Kurt Vonnegut még nagyon is itt él közöttünk. Jócskán Vonnegut volnék továbbra is. Valahol Németországban csordogál a Vonne-patak. Különös nevemet erről a patakról kaptam.
1949 óta vagyok író. Autodidakta. A mesterséggel kapcsolatban nincs semmiféle elméletem, ami kapóra jöhetne másoknak. Amikor írok, egyszerűen azzá válok, amivé nyilvánvalóan lennem kell. Magasságom száznyolcvannyolc centiméter, testsúlyom kilencven kilogramm, mozgásom rendezetlen, kivéve, ha úszom. Ez a kölcsönkapott hústömeg végzi az írást."
Kötetünk a társadalmi szatíra utánozhatatlan és kivételes tehetségű mesterének klasszikus novelláit gyűjti csokorba. 

http://www.polc.hu/konyv/isten_hozott_a_majomhazban/195302/