2010. október 27., szerda

Háy János: A gyerek

Valamikor a kilencvenes években beköszöntött az áltörténelmi regények korszaka, ehhez a termékeny divathoz annak idején pedig Háy János is csatlakozott, akinek munkáit poétikailag reggeltől estig méltatta a kritika, akkoriban engem valahogy mégsem érdekelt.
Aztán az elmúlt években két kitűnő kötete, A bogyósgyümölcskertész fia és a Házasságon innen és túl novelláit nagyon megkedveltem. Ennek oka talán, hogy a kisprózák már nem csupán a szövegirodalom és egy stilizált mesei világ megteremtésének nyelvi igényével léptek fel, hanem önéletrajzi motívumokat is felhasználva sikerült igen izgalmasan megragadniuk az idő működését és a közelmúltat, az elmúlt évtizedek színeit, természetesen egy általános érvényű világmodellbe ágyazva, alaposan megkonstruált, játékos, élvezetes nyelven.
Tavaly aztán megjelent Háy új kötete, A gyerek címmel. Lázasan belefogtam, de a fanyalgó kritikák hatására és az első pár oldal után kissé unott arccal leraktam. Közel egy évig pihent a polcomon, mígnem egy televíziós beszélgetésben arra figyeltem fel, hogy Spiró György azt állítja: Háy új regénye, noha nem szereti a hivatalos kritika, igazából remekmű, amely korunk hősével szembesíti olvasóját hatásosan és elemi erővel. Ez a határozottan kedvező értékítélet kellett ahhoz, hogy újra kezembe vegyem, és úgy tíz oldal után megállapítsam: hibáztam, amikor pár sajnálkozó recenzió és néhány negatív olvasói vélemény, meg persze saját lustaságom, előítéleteim miatt felelőtlenül letettem.
Hogy miért nem harapott rá az irodalmi közélet és miért fogadták idegenkedve sokan, az talán pont annak köszönhető, amit egyik kritikusunk nagyjából úgy fogalmaz meg: Háy János regénynyelve nem az efféle pusztulástörténet „hosszú taglalására” született. Noha szerintem éppen ettől igazán izgalmas és félelmetesen igaz: hogy az ismerős, játékos nyelvi stílus, egy tényleg lehangoló világot mutat meg. Nem csodálkoztam, hogy az olvasók sem kedvelték meg: az eddig ismert kellemes, korfestő hangvétel ugyanis az új regényben végérvényesen gyászosra sikeredett.
Háy hősei valójában, ahogy korábbi prózáiban és egyedi kalligráfiájú rajzain, pálcikafigurák egy könyörtelen világban. A gyerek, egy vidéki falu családjának leszármazottja, akitől szülei eredetileg azt remélik, hogy megtöri a família évszázados nyomorúságát. Értelmiségi embert szeretnének faragni belőle, aki a fővárosban csinálja meg szerencséjét és jómódú polgárként egzisztenciát teremt. A kor a Kádár-Magyarország hatvanas-hetvenes évtizedei, amikor egész munkástömegek vándorolnak az agglomerálódó Budapestre és szegényednek el alig pár év alatt. Ahogy Háy eddigi szövegeiben, a mesei elem itt is jelen van: amint a legkisebb királyfi, a gyerek is óriási tervekkel indul neki a világnak, egyetemre készül, mégpedig máris a legnehezebb, a kor politikailag is kétes tudományának számító filozófia szakra, csakhogy sorsa, ahogy elődjeié, menthetetlenül beleragad a pannón sárba.
Aki falun született és nőtt fel, vagy legalábbis vidéki településeken töltötte gyermekkorát, pontosan tudhatja, milyen nehéz érvényesülni egy nagyvárosban és micsoda erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy valaki megszabadulva gyökereitől, karriert, új életet teremthessen. Láthatólag a szerző is rendelkezik tapasztalatokkal e téren, aki mellesleg a Budapest környéki Vámosmikolán született, azaz közelről figyelhette meg azokat a küzdelmeket, amelyeket egy vidéki ember a jobb életkörülményekért folytat.
A regény hőse is ennek a kilátástalan küzdelemnek az áldozata. Hiába próbál érvényesülni, ahogy az alkoholista, durva Nagyapa és az elszegényedett, korán meghalt Apa, ő sem tudja kiverekedni magát a vidéki dágványból. Egyetemi terveit fel kell adnia, filozófiai illúziói az évek során elpárolognak, s végül egy falusi iskola cinikus igazgatójaként, egy rosszindulatú feleség mellett ő is a boroskannát választja. A vágyak, célok feladása és az alkohol a végső pusztuláshoz, a regény végére pedig idegösszeomláshoz vezet.
Háy művének fő érdeme mégsem csupán egy összetört emberi sors hatásos bemutatása. A mű hőse mellett ugyanis egy egész nemzedék, a hetvenes-nyolcvanas évek kádári generációjának tragédiája jelenik meg. A mondatkonstrukció is ezt a megrázó tablót szolgálja: a Nagyapa, az Apa és a Gyerek sorsával párhuzamosan, hosszan kígyózó mellérendelő mondatokban és asszociációs hálózattá szervezett mikrotörténetekben, legtöbbször függő beszédes dialógokat alkalmazva, rengeteg különféle életpálya ölt testet. Az olvasó szinte minden embertípussal, szociológiai osztállyal találkozik egy-egy remekül felskiccelt történetben, amelyek kivétel nélkül múltunk és korunk kudarcos sorsait testesítik meg. Ezek a főszólam mellett nyargaló mellékszálak nemcsak egy szomorú korszak fejfáiként sötétlenek a szövegben, hanem egy rendkívül komor világkép elemei is, s ezzel az egész szöveget belengő súlyos árnyékkal néha egészen bölcseleti hangulatú, bár minden esetben elidegenítő bekezdések keletkeznek.
Itt lehet visszakanyarodni a regény nyelvének stílusára. Mivel a szerző a hanyatlás nyomasztó krónikájához ugyanazt a játékos dikciót használja, mint korábbi írásaiban, így a történethez elképesztően kemény fekete humor társul, amely sokkal kifejezőbb nyelvi világot eredményez és sokkal inkább érzékelteti a pusztulás mibenlétét, mintha valamilyen tragikus hangnemet választott volna. Mi több, ez a hangnem még azzal a vonással is rendelkezik, akárha mindezt egy gyerekhang közvetítené, a maga minimalista pálcikavilágának nyelvén. A mindentudó elbeszélőt pedig, aki ezt a világot magabiztosan uralja, Háy egy szörnyen egyszerű gesztussal a mű végén közvetlen szemlélővé, tanúvá fokozza, hogy véletlenül se higgyük azt, valamifajta univerzális tudással rendelkező realista epika újdonat változatával van dolgunk.
Így lesz A gyerek című regényből, véleményem szerint a kortárs próza kulcsműve: részben Magyarország, részben az emberi nem drámája, valóban katartikus alkotás, irodalmunk újabb meghatározó állomása. Aki bármit szeretne megtudni hazánk közelmúltjáról és mostani szellemi, egzisztenciális állapotáról, de közben általános érvényű tanulságokra vágyna, bátran vágjon bele Háy kötetébe. Lehet, hogy másnap nem ébred vidáman, de igazi esztétikai kéjben lesz része.

 

Spiró szerint korunk hőse A gyerek


2010. szeptember 7., kedd

Mikael Niemi: Popzene Vittulából

Az elementáris humorral és szeretetteljes gyöngédséggel megírt könyv egy „serdülő!” kisfiú szemén keresztül mutatja be azt a földindulásszerű változást, amely a hatvanas-hetvenes években a csaknem középkori körülmények között megmaradt vidéket hirtelen a modern, jóléti, nyugati társadalom részévé tette. Amikor Elvis Presley berobbant az elképesztő babonák és a szigorúnál is szigorúbb vallásos szekták közé. Könnyel a szemünkben nevetünk az eredeti figurák eredeti történetein, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy nagyon közel érezzük őket magunkhoz.

Svédországban évek óta a legsikeresebb könyv, eddig 27 nyelvre fordították le, film is készült belőle.

http://www.polarkonyvek.hu/popzene.htm
Matti és szótlan barátja Niila egy apró, sarkkörön túli faluban, Vittulában lakik, ahol a férfiak sokat isznak és keveset beszélnek, a nők pedig erősek és kemények. A hatvanas éveket éljük, és akár tetszik akár nem, a földutakat már burkolják, és betör a faluba a rock and roll. Vittula elszigetelt világát egészen addig nem fenyegeti komolyabb veszély, amíg a trendi, Dél-Svédországból érkező énektanár, Greger, meg nem jelenik a színen egy versenybiciklivel, és dacolva a falu hagyományaival, megmutatja a fiúknak a kiutat.
http://www.port.hu/popzene_vittulabol_popularmusik_fran_vittulapopular_music/pls/fi/films.film_page?i_film_id=77110

2010. július 13., kedd

Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából

Hajnóczy Péter személyes indulatoktól fűtött prózája a magyar irodalom legjavába tartozik, a szabadságra és a szilárd igazságra vágyó ember keserves igyekezetéről szólnak írásai. Mindig a társadalmi és egyéni létezés feszültségéről ír. Az Ács Margit válogatta kötetben a hosszas küzdelem után az írónak valódi sikert hozó kisregény, A halál kilovagolt Perzsiából került az élre, a mű először 1979-ben jelent meg.
Hajnóczy Péter kisregénye két cselekményszál párhuzamos kibontásával egyazon kérdésre keresi a választ, arra, hogy miként tud az ember különböző helyzetekben önmaga maradni, a csábításokat megkerülve és leküzdve önmagához, elveihez hűen, bátran és szabadon választani. Szenvedő hőse saját démonaival, látomásaival, s főként az alkohollal küzd, s mindez az alkotásért, az írásért történik, azért az ugyancsak embert próbáló munkáért, amely - ennél az íróhősnél - a "rettenetes üres fehér papír" előtti gyakori szenvedést jelenti. A második cselekményszál a múlt, amikor az elbeszélő hős még fiatal és nagyon magányos volt, és magányát feloldandó, megismerkedett egy fiatal lánnyal a strandon a csodálatos nyárban. Ám egyre inkább világossá vált előtte, hogy a lány - bármennyire is szüksége van rá - hozzá méltatlan, csakis visszahúzó erő lehet. A két csábítás - az ifjúkori kapcsolat s a felnőtt férfi alkohollal való vívódása - gyakran vad víziókban, ám rendkívül szűkszavú, néha csak egy-egy szóra, félmondatra szorítkozó jelzések formájában, érzékletesen és kifejezően jelenik meg a korán lezárult életmű legjobb darabjában.http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li0792

2010. június 21., hétfő

Garth Stein: Enzo, avagy az emberré válás művészete

Mongóliában, amikor egy kutya meghal, magasan a hegyekben temetik el, hogy az emberek ne taposhassanak a sírjára. A gazdája az eb fülébe súgja azon kívánságát, hogy a kutya a következő életében emberként térjen majd vissza. Azt mondják, nem minden kutya tér vissza emberként, csak azok, akik készen állnak erre.
Én készen állok.”
Enzo tudja, hogy ő nem olyan, mint a többi kutya. Megszólalna, ha tudna, de nincs egyebe, csak a gesztusai. Enzo igazi filozófus. Már öreg és beteg, de nem fél a haláltól, mivel meg van győződve arról, hogy halála után emberként fog újjászületni a földre.
Az egyszerre szívszorító és mulatságos, ugyanakkor gondolatébresztő regény egy család boldog és tragikus fordulatokban bővelkedő történetét meséli el. Szeretetről, hűségről, kitartásról és reményről szól. S mindezt egy emberi lélekkel megáldott kutya, Enzo meséli el nekünk.
Garth Stein regénye nem csak az Egyesült Államokban aratott sikert. A könyvet idáig húsz országban adták ki.
http://moly.hu/konyvek/garth-stein-enzo-avagy-az-emberre-valas-muveszete

2010. május 13., csütörtök

Kurt Vonnegut: Isten hozott a majomházban

"Íme Kurt Vonnegut rövidebb munkáinak áttekintő seregszemléje, noha Kurt Vonnegut még nagyon is itt él közöttünk. Jócskán Vonnegut volnék továbbra is. Valahol Németországban csordogál a Vonne-patak. Különös nevemet erről a patakról kaptam.
1949 óta vagyok író. Autodidakta. A mesterséggel kapcsolatban nincs semmiféle elméletem, ami kapóra jöhetne másoknak. Amikor írok, egyszerűen azzá válok, amivé nyilvánvalóan lennem kell. Magasságom száznyolcvannyolc centiméter, testsúlyom kilencven kilogramm, mozgásom rendezetlen, kivéve, ha úszom. Ez a kölcsönkapott hústömeg végzi az írást."
Kötetünk a társadalmi szatíra utánozhatatlan és kivételes tehetségű mesterének klasszikus novelláit gyűjti csokorba. 

http://www.polc.hu/konyv/isten_hozott_a_majomhazban/195302/

2010. március 31., szerda

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák, Remeterákok, Pihenni zöldellő mezőkön

A három Neshov testvér az anya halálos ágyánál találkozik. A legidősebb fiú, Tor, a pusztulóban lévő családi birtokon él, Margido egy kis temetkezési vállalatot vezet, Erlend felkapott kirakatrendező Koppenhágában. A testvérek évek óta nem látták egymást, és most türelmetlenül várják a temetést, hogy utána végleg búcsút vegyenek a farmtól és egymástól. De az apjukkal kényszerűen együtt töltött karácsony este váratlan fordulatot hoz, és fény derül egy régi, elhallgatott történetre, amely mindhármuk életét meghatározta.
Neshovék drámája egy közép-norvégiai farmon játszódik, de játszódhatna akár Közép-Európa valamelyik zajos nagyvárosában is. Hiszen a történet egy családról szól – az azon belül kibontakozó és gyűlöletté fajuló konfliktusokról, a kimondott és elhallgatott érzésekről. Mégis, ahogyan a szívós nyárfagyökerek nem eresztik el a talajt, ugyanúgy nem tudnak a Neshov fiúk elszakadni a múltjuktól. A Berlini nyárfák a hovatartozásról és az identitásról szól, amely mindnyájunkat foglalkoztat, akár városban, akár tanyán, akár északon, akár délen élünk.
A kortárs, s nemcsak hazájában népszerű norvég írónő groteszk humorral átszőtt, komor alaphangulatú regénytrilógiájának első részét tartja kezében az olvasó. Az életük súlyos titkait elhallgatásba, rideg távolságtartásba burkoló északi család tagjainak története a görög sorstragédiák végsőkig lecsupaszított, egyszerű nyelvén, mindvégig a feszültség magas fokán bontakozik ki.
Fordította: A. Dobos Éva
http://www.norvegia.hu/News_and_events/culture/literature/hungriantranslations/Ragde_Berlini_nyarfak/

2010. február 18., csütörtök

Aldous Huxley : Szép új világ

A Szép új világ (eredeti angol címén Brave New World) egy regény, melyet Aldous Huxley írt 1931-ben és egy évvel később jelent meg először. A mű – mely egyébként egy disztópia (negatív értelmű utópia) – Huxley leghíresebb és legmaradandóbb alkotása.
A 26. századi Londonban játszódó történet világában a szaporítás, a genetika és a hipnózis hatalmas fejlődést mondhat magáénak, és ezek együtt teljesen megváltoztatják az emberi társadalmat. A leírt társadalom felfogható utópiának is, nagyon ironikus formában: az emberiség gondtalan, egészséges és technológiailag fejlett. Nincsenek többé háborúk és szegénység, mindenki folyamatosan boldog. Azonban azzal, hogy mindezeket elüldözték az emberek életéből, egyben számos dolgot elveszítettek: a családot, a kulturális sokszínűséget, a művészeteket, irodalmat, tudományt, vallást és filozófiát. Ez a társadalom hedonisztikus: a korlátlan szexualitásból és drogokból nyert örömre koncentrál.

A Szép új világ . A címét William Shakespeare „A vihar” (The Tempest) című komédiájából kapta, ahol az 5. felvonás 1. színében Miranda azt mondja: 
- Ó, csoda! – mondta Miranda. – Milyen nemes lények ezek! Bizonyára nagyszerű világ az, amelyikben ilyen emberek élnek. (Vas István fordítása)

Ford után 632-ben járunk, azaz valamikor a harmadik évezred derekán, egy minden ízében „tökéletesen” megtervezett és megszervezett társadalomban. A magas fokú gépesítésnek csak az szab határt, hogy az embereknek nem tesz jót a túl sok szabad idő (azért tartják fenn például a mezőgazdaságot, mert munkaidőigényes, az élelmiszereket különben szintetikusan is elő tudnák állítani), az égen helikopterek és menetrendszerű rakétajáratok röpködnek, az embereknek nagyszerű szórakozásokban van részük, ott a televízió, a „tapi” (a színes, hangos, szélesvásznú, illatos és taktilis ingereket is közvetítő film), a korlátlan szabad szerelem, a szabadtéri szupersportok. A munkájával mindenki meg van elégedve - az emberiség, a történelemben először boldog s ha mégse egészen, ott van a „szóma”, a tökéletes kábítószer, az idegcsillapító és az alkohol csodálatos pótléka, azok minden káros hatása nélkül.
Az össznépi boldogság az emberi tényező megtervezésén alapul: nemcsak hogy futószalagon állítják elő az öt kasztba osztott emberutánpótlást (az alacsonyabb kasztok tagjait eleve csökkentett szellemi képességekkel, „bokanovszkizált”, mai szóval: klónozott sok-sok egypetéjű ikerből, akik egymás ideális munkatársai a lélektelen gyári munkában), hanem csecsemő koruktól hipnopédiával kondicionálják őket a fennálló állapotok igenlésére, minden kellemetlenség (öregedés, halál) elfelejtésére, a társadalmilag hasznos és helyes álláspontok elfogadására. Ebben a társadalomban nincsenek többé konfliktusok, ezért persze nincs helye többé sem a régi értelemben vett vallásnak, sem a művészetnek, de még a mélyebb emberi érzéseknek sem.
Ebbe a „szép, új világba” csöppen bele John, egy hagyományos törzsi társadalomban, indián rezervátumban született „vadember”, hóna alatt Shakespeare összes műveivel. A kezdeti ámuldozás után John gyorsan kiábrándul, előbb szembeszegül, majd kivonul az elidegenedett társadalomból, de a konfrontáció kimenetele nem lehet kétséges: az őszinte, mély emberi érzéseknek és az igazi művészetnek nincs semmi keresnivalójuk, és nem is segíthetnek az egyénen, ezért John öngyilkosságba menekül.
  http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9p_%C3%BAj_vil%C3%A1g